Tegnap beszélgettem Apuval. Téma: önmegvalósítás, munka, etc.
A munkahelyem úgy érzem be fogja mondani az unalmast, úgyhogy a kineziológiához kapcsolódó agylövés pont időben jött. Egy csomó sztori eszembe jutott és el is meséltem neki. Például hogy egy hónapja egy (gimnáziumi) barátnőmmel beszélgettem (ő is keresi önmagát), és most úgy gondolja, hogy asztrológiát akar tanulni, esetleg komolyan is foglalkozni vele. És hogy én el tudom-e képzelni róla. Persze hogy el tudom képzelni, miért ne? De valójában az a kérdés, hogy érdekli-e annyira a téma, hogy néha magától rákeres cikkekre, szívesen beszél róla, és ujjongás van az ő szívében hogy ezzel foglalkozhat (majd egyszer, remélhetőleg nemsokára). Eltűnődött. Hát igen. Majd rá is kérdezek. Remélem nem adta fel. Kellenek a szent bolondok, akik valamiféle "hívást" éreznek és tudják hogy mivel kell foglalkozniuk. Mint ahogy (talán) én is. Azért csak talán, mert ez persze élesben dől el, legalábbis nálam. Ja, meg azt is mondtam neki, hogy ne úgy foglalkozzon vele, mint anyukája, aki hobbiból tanult kicsit asztrológiát, és azóta is csak a barátnőinek villog vele (és ugye nála még én is többet tudok a témáról, holott én aztán tényleg nem tudok róla semmit). Hát igen, egyelőre a szelíd, mindent megbocsátó buddhista-mentalitás távol áll tőlem. :)
